FIA CEZ bajnoki 2. hely

Fordulatos záróforduló


Még mindig a hétvége eseményeinek hatásai alatt vagyunk. A HUMDA Academy pilótájaként sikerült megszerezni az FIA CEZ (Central European Zone) bajnoki második helyét. A KMS Europe versenyzőjeként egy nagyon szoros sorozatot tudunk magunk mögött.

A hétvégét a bajnoki második helyen kezdtük, pár pont különbséggel. Az időmérő szombaton nem alakult túl jól, csak az 5. helyre tudtam kvalifikálni magam.

Vasárnapra viszont minden megváltozott, hiszen a napos, száraz idő átfordult hideg, esős időre, így kínálkozott a lehetőség, hogy javítsunk. Az első futamon sikerült is rögtön a második helyre feljönni. A második futamon egy óriási rajtot követően a harmadik kanyarban az első helyért előztem, de mindketten kiforogtunk és én nem tudtam folytatni a versenyt. A harmadik futamban már a rajt előtt beesett az első spoilerem, amikor befékeztek előttem, így várható volt az időbüntetés. A 10. helyről fel tudtam jönni a második helyre, ami egyébként elég lett volna a bajnoki címhez a büntetés nélkül.

Összességében pozitív volt a bajnokság, hiszen a CEZ egy 16 országot magába foglaló bajnokság. Jó volt látni, hogy a versenytempónk nagyon jó és ez kifejezetten bíztató a jövőre nézve.

Megyünk tovább, hiszen lassan vége az évnek, de van még pár verseny idén, amin igyekszünk a legjobbunkat nyújtani.

Köszönöm a KMS Europe-nak, Kálmán Péternek, Darvasi Marcinak a munkát, a Fit4Race-nek a felkészítést és a HUMDA-nak a támogatást.

No items found.

még több olvasnivaló

kövess a közösségi médiában

Ha szeretnél elsőként értesülni a versenyeim aktuális eredményeiről és a karrierem fontos eseményeiről, akkor gyere, csatlakozz!