Múlt héten a ROK Cup Italy bajnokság 1. fordulóján vettem részt az AV Racing színeiben, a HUMDA Academy tagjaként.
Az előző két verseny nem úgy sikerült, ahogy azt szerettük volna, ugyanakkor tudtuk, hogy amikor minden összeáll, akkor nagyon jó tempót tudok autózni.
A hétvégén Franciacortán versenyeztünk, ahol korábban csupán egy teszthétvégét teljesítettem. Az edzéseken már látszott, hogy akár a dobogó is szóba jöhet a hétvégén, hiszen folyamatosan a leggyorsabbak közt voltam. Ennek ellenére alázatosan dolgoztunk tovább és igyekeztünk még többet kihozni a gokartból és belőlem.
Ennek az első látványos eredménye az időmérőn jött el, ahol a csoportomban megszereztem az első helyet és összetettben is második helyen álltam.
Ezt követően két selejtező futam jött. Az első futamon a külső ívről rajtolva a 6. helyig estem vissza, majd a második kör végére már újra a 2. helyen voltam. A harmadik körben átvettem a vezetést és közel 2 másodperc előnnyel megnyertem a futamot. A második futamon pole pozícióból rajtoltam, azonban több oda-vissza előzést követően második helyen intettek le, majd az elsőt megbüntették beesett első spoiler miatt, így első helyen értékeltek.
A döntőbe úgy jutottam be, hogy a lehető legkevesebb, tehát 0 pontot szereztem a selejtezők alatt, így a pole-ból kezdtem a futamot, majd egy nagyon kemény verseny után végül megismétlődött a második selejtező forgatókönyve: másodikként intettek le, de a büntetések után végül a dobogó legfelső fokán ünnepelhettem.
Köszönöm a csapatnak, illetve Darvasi Marcinak a munkát, a Fit4Race-nek a felkészítést, illetve a HUMDA Academy-nek és a családomnak a támogatást.
Most sok olasz út után itt az idő egy kicsit a pihenésre és az iskolára fókuszálni, de hamarosan megyünk újra a ROK bajnokság következő fordulójára Cremona-ba.